Könyv letöltése

William Shakespeare

  A modern kori rabszolgaság önkéntes, a Földünkön vánszorgó rabszolgatömegek beleegyezésével jöhetett létre. Õk maguk vásárolják meg azokat a fogyasztási cikkeket, amelyeknek napról napra egyre jobban rabszolgáivá válnak. A rabszolgák olyan elidegenítõ állásokat szereznek maguknak, amelyeket a hatalom erõltet rá a megszelídített tömegekre.
Õk maguk választják meg uraikat, akiknek engedelmeskednek. Hogy ezt az abszurd tragédiát végigjátszhassák, beléjük kellett nevelni, hogy elfogadják kizsákmányolásukat és elidegenedésüket. Íme korunk bizarr modernitása! Hasonlóan az antik világ rabszolgáihoz, a középkor jobbágyaihoz, az ipari forradalom munkás osztályához,ma egy új, teljes rabszolgasorban élõ réteg felemelkedésének lehetünk szemtanúi. A különbség az, hogy a mai kor rabszolgái nincsenek tudatában rabszolgasorsuknak, vagy úgy döntenek, hogy nem vesznek róla tudomást. Nem ismerik fel, hogy egyetlen fegyver létezik a rabszolgasors ellen: a lázadas ! A rabszolgák szó nélkül elfogadják azt a szánalmas életet, amit létrehoztak számukra. Szerencsétlen sorsuk okozója a közöny és a lemondás.

Íme a modern kori rabszolga rémálma, akinek egyetlen törekvése az, hogy egy hátborzongató haláltáncban elsöpörje az elidegenedés gépezete.
Az elnyomás újraéled, és terjed a megtévesztés,ami elrejti rabszolgasorsunkat. Felfedni az igazságot teljes valójában, és nem úgy, ahogy a hatalom megjeleníti,ez a valódi felforgatás.
Csak az igazság forradalmi.




  Fejezet III


« Urbanizáció - „várostervezés”- a kapitalista módszer ahogy tönkretesszük a természetes és az emberi környezetet. A teljes uralom átvételéhez közelítõ logikus fejlõdésben a kapitalizmus átalakíthatja, és át is kell, hogy alakítsa az egész világot a saját, egyéni képére. »




 



    Ahogy rabszolgák építik a saját világukat az elidegenedett munkájukkal, a világ képe úgy változik át egy börtönné, aminek kénytelenek lesznek lakói lenni.Egy íztelen és illatmentes világé, a nyomorúság házáé, ahol a termelés a legfontosabb.
Ez a világkép olyan, mint egy folytonos építkezés, semmi sem állandó benne. Környezetünk állandó változása okozza az általános emlékezetvesztést és bizonytalanságot az emberekben, amivel együtt kell élnünk. A rendszer célja az, hogy mindent a saját képére formáljon: A világ minden nap egyre mocskosabb és hangosabb lesz, akár egy gyárüzem.
Minden talpalatnyi föld ezen a világon vagy egy állam vagy egy magánszemély tulajdonához tartozik. A föld kisajátítása, amit a társadalmunktól lopnak el, nyilvánvalóvá teszi falainkat, kerítéseinket, korlátainkat és határainkat, amik körül vesznek minket.
Ezek a szétszakadás látható jelei, annak, ami mindent tönkretesz. Étereink kereskedelmi célból történõ egységesítése a mai szánalmas korunk legfõbb célja. A földünknek egy végtelen, hatékony autópályává kell válnia a kereskedelmi cikkek szállítását kiszolgálva. Bármit ami ennek útjában kerül, legyen az emberi vagy természeti akadály, meg kell semmisíteni.
A modernkori rabszolgák embertelen tömege szûkös helyekre van bezsúfolva, amelyek olyanok, mint a kalitkák, börtönök vagy barlangok. A különbség az, hogy a modern kori rabszolgák még fizetnek is hogy egy börtöncellában lakhassanak.






top
Fejezet IV: Mărfuri

„Mert nem az ember, hanem a világ az ami abnormálissá vált. Egy áru elsõ pillantásra magától értetõdõ, mindennapi dolognak látszik. Elemzése azonban megmutatja, hogy a valóságban nagyon is szövevényes dolog, tele metafizikai szõrszálhasogatással és teológiai bogarakkal.


A határokkal szabdalt és siralmas lakóhelyükön a rabszolgák árucikkeket halmoznak fel, amelyek a mindenütt jelenlévõ reklámok szerint kezeskednek a boldogságról és a beteljesülésrõl. Sajnos azonban minél többet halmoznak fel, a boldogság annál tünékenyebb lesz.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”

    Az árucikkek, melyek természetüknél fogva ideologikusak, elidegenítik munkájuktól elõállítóikat, és elszakítják életüktõl fogyasztóikat. Az uralkodó gazdasági rendszerben nem a kereslet ösztönzi a kínálatot, hanem a kínálat határozza meg a keresletet. Állandóan visszatérõ igényeket termelnek, amelyeket így a legtöbb ember nélkülözhetetlennek tart: kezdetben a rádiót, késõbb az autót, majd a televíziót, a számítógépet és most a mobiltelefont.

Mindezek a rövid idõ alatt tömegesen forgalomba hozott árucikkek alapjaiban változtatják meg az emberi kapcsolatokat: arra szolgálnak, hogy embertársaikat elszigeteljék egymástól, és mindeközben a rendszer domináns üzeneteit is terjesztik: „Minden amit birtokolunk, cserébe minket fog birtokolni.”


  



  Fejezet V

„Egyeseknek méreg, másoknak étek.”

 

   
    Az a mód, ahogyan a modern ember eteti magát, még jobban kifejezi hanyatlásának mértékét. Mivel kevés idõ jut élelmezésének elõkészítésére, arra kényszerül, hogy az agrokémiai ipar által elõállított gyorsételeket fogyassza. Bevásárlóközpontokban bolyong az instant termékeket keresgélve, melyeket a hamis bõség társadalma kínál neki. Ám most is, mint eddig: választása nem más, mint illúzió. Az ételnek mint árucikknek a bõsége csak bizonyíték lefokozódására és meghamisítására. Az étel semmi több, mint génmódosított szervezetek, színezékek, tartósító- és növényvédõszerek, hormonok, valamint a modernitás egyéb találmányainak keveréke. Az indíték amögött, ahogyan a rabszolga saját választása szerint eteti magát nem más, mint az azonnali jóllakás, és ez az indítéka a fogyasztás minden más formájának is. Ennek következményei mindenhol nyilvánvalóak.

Ám a nyugati ember csak a többség nyomorának a fényében képes kiváltságos helyzetét és õrjöngõ fogyasztását élvezni. A következmény: a totalitariánus kereskedelmi társadalomban a nyomor mindenütt jelenvalóvá lesz. A hamis bõség érmének másik oldala a szûkösség. Az agrokémiai ipar által elõállított bõséges kínálat ellenére ugyanis egy olyan rendszerben, ahol a fejlõdés záloga az egyenlõtlenség, az éhségnek sohasem szabad eltûnnie.

„Meggyõzték magukat, hogy az ember, mely minden faj közül a legalávalóbb bûnös, a teremtés koronája. Minden más teremtmény pusztán azért lett teremtve, hogy ellássa õt táplálékkal, irhával, és hogy általa gyötörtessen és kipusztíttasson.”

  Az állítólagos élelembõség másik következménye a „koncentrációs” gyárak megsokszorozódása, valamint a rabszolgák fenntartása érdekében a fajok tömeges és kegyetlen kipusztítása. Ez a termelés domináns formájának lényege. Az élet és az emberiség képtelen szembeszállni a kevesek nyereségvágyával.


top
Fejezet VI

„Szomorú arra gondolni, hogy a természet beszél, és az emberiség nem hallgat rá.”




   A bolygó erõforrásainak kifosztása, az energia és az árucikkek tömeges elõállítása, a hivalkodó fogyasztás selejt-termékei bolygónk és a rajta élõ fajok túlélésének lehetõségeit veszélyeztetik. Ám a brutális kapitalizmust szolgálandó, a növekedésnek folytatódnia kell. Termelj, termelj, és csak termelj!

Azok pedig, akik szennyeznek, bolygónk megmentõinek köpönyegébe bújnak. Ezek a multinacionális cégek által támogatott szórakoztatóipari udvari bolondok próbálnak minket meggyõzni arról, hogy egy kicsiny változtatás a szokásainkban elegendõ lesz arra, hogy a Földet megmentsük a katasztrófától. Mialatt minket vádolnak, õk tovább szennyezik a környezetet és lelkeinket. A korrupt politikusok a reklámszlogen-igénytõl vezetve ezeket a szánalmas ál-ökológiai nézeteket hajtogatják. A döntéshozók fáradtságot nem sajnálva térnek ki az elõl, hogy a termelési rendszerben jelentõs változást idézzenek elõ, ami így ezúttal is felszínes és hamis lesz. Minden marad ugyan úgy, ahogy most van, és ahogyan mindig is volt.



  Fejezet VII

A munka jelentése franciául: travail, mely a latin tri palium-ból ered,
ami három botot jelent, és amely egy kínzóeszköz volt.




    Az õrült fogyasztás körforgásában való részvételhez anyagi eszközökre van szükségünk, amihez dolgoznunk kell, ehhez azonban el kell magunkat adnunk. Az uralkodó rendszer a munkát mint a legnagyobbra becsült értéket dicsõíti. A rabszolgáknak egyre többet kell dolgozniuk ahhoz, hogy vásárolhassanak vagy hitelezhessék nyomorult életüket; kiégnek a munkahelyükön, elpazarolják életadó erejüket, és a legrosszabb megaláztatásokat kell eltûrniük. Életüket azzal töltik, hogy kevesek javára gyötrelmes feladatokat végezzenek.

A modern munkanélküliség egy félelemben tartó taktikai találmány, mellyel a rabszolgákat a hatalmi elit nagylelkûségével szembeni örök hálára kényszerítik. Mit tennének, ha nem kellene elszenvedniük ezt a munkának nevezett kínzást? Megszabadítónak kiáltják ki ezeket az elidegenítõ tevékenységeket. Micsoda lealacsonyítás, és mekkora szerencsétlenség!

Állandóan az óramutató vagy az ostor alatti nyomástól fenyegetve a rabszolga minden pillanata a termelés fokozásának szolgálatára lett megtervezve. A munkás saját magától, munkájának gyümölcsétõl és idejétõl való elszakításának középpontjában a munka tudományos megszervezése áll. Idejét ehelyett az árucikkek és szolgáltatások automatizált termelésének rendeli alá. A dolgozó munkáját összetévesztik a gyárak gépsorainak
vagy az irodák számítógépének a munkájával.

A kifizetett idõt immár semmi sem tudja visszahozni. Minden munkásnak ismétlõdõ kötelességeket írnak elõ, legyen az fizikai vagy szellemi, így a munkásból egy specialista lesz a saját területén. A munka nemzetközi megosztásának keretében ez a specializáció világméretû szinten is nyomon követhetõ: Nyugaton tervelik ki, Ázsiában állítják elõ, és Afrikában halnak bele.



Fejezet VIII


„A munka szervezete az ember egészét termelékenység-központú viselkedésre
kondicionálja. Amikor elhagyja a gyárat, ettõl még ugyanaz marad a bõre és a feje.”





    A modern rabszolgának az is bõven elég lenne, hogy a munkahelyén mûködik rabszolgaként. De amilyen mértékben a termelési rendszer gyarmatosítja az élet minden területét, a leigázott ember a szabadidejét is a rendszer által szervezett idõtöltésekben és szórakozásokban vesztegeti el. Hétköznapjainak egyetlen pillanata sem kerül ki a rendszer kereteibõl, amely megszállva tartja az egész életet. A mai szolgaság a nap minden egyes percére kiterjed.
 

top
  Fejezet IX

„Az orvosság lassan öl meg.”




    A modern rabszolgát sújtó új betegségek eredõje a környezet, a levegõ, az élelmiszerek minõségének általános romlása, a munkakörnyezetbõl származó nyomás, valamint a társadalom állapota együttvéve.

Szolgasága olyan kór, melynek ellenszerét soha nem fogják felfedezni. Szenvedéseinek végét csak mostani helyzete alól történõ teljes felszabadulása jelentheti.

    A nyugati orvoslás egyetlen gyógymódot ismer a mai rabszolgák betegségeire: a csonkítást. A kereskedelmi orvoslás igája alatt a betegeket sebészeti beavatkozásoknak, antibiotikumoknak vagy kemoterápiának vetik alá. A fájdalom eredetének kutatása az egész társadalmi rendszer elítéléséhez vezetne, ezért csak annak következményeit veszik figyelembe.

    A jelenlegi rendszer, mint minden mást, testünket is puszta árucikként kezeli: a kereskedelmi orvoslás és a molekuláris biológia ál-tudósainak vizsgálati és kísérleti tárgyaként. A világ urai minden élõlényre szabadalmat vetnek ki.

    Az emberi génállomány DNS-ének teljes feltérképezése is az új hatalmi stratégia része. A genetikai dekódolás célja nem más, mint az uralom és ellenõrzés kiterjesztése.

    Akár sok más dolog, testünk sem a miénk immár.




  Fejezet X

”Az engedelmességen keresztül a behódolás reflexe fejlõdik ki.”





   A rabszolga életének javarésze kicsúszik kezei közül, mégis kitart, mivel mindig engedelmeskedett. Az engedelmesség második természetévé vált. Nem tudja miért, csak azt tudja, muszáj engedelmeskednie. Életét az engedelmesség, termelés és fogyasztás szentháromsága vezérli. Engedelmeskedik szüleinek, tanítóinak és gazdáinak, a tulajdonosoknak és a kereskedõknek. A törvény és a rend erõinek engedelmeskedik, minden hatalomnak aláveti magát, mivel egyszerûen nem tud jobbat. Semmi sem rémiszti jobban, mint az engedetlenség, mert az kockázatot, kalandot, változást jelent. Akár a gyermek, aki szüleit szem elõl tévesztve pánikba esik, a modern rabszolga elveszettnek érzi magát az õt megteremtõ hatalmi rendszer nélkül. Így hát szüntelenül engedelmeskedik…

    A félelem szolgaságba dönt. Kizárólag félelembõl hajolunk meg a világ urai elõtt, fogadjuk el megalázásból és nyomorúságból álló életünket.

    Pedig számunk meghaladja a vezetõ rétegét. Erejüket nem a rendõrség, hanem beleegyezésünk adja. A bennünket elnyomókkal szembeni gyávaságunkat moralizáló humanizmussal igazoljuk. A forradalmi erõszak elutasítása azok szellemében gyökeredzik, akik, bár a rendszerrel szembefordulnak, annak értékrendjét védelmezik.

    De amikor a hatalomnak kell megvédenie hegemóniáját, nem riad vissza az erõszaktól.





Fejezet XI

”Egy igazságtalanul bebörtönzõ kormány alattaz igaz ember helye a börtönben van.”




    Azokat, akik megszöknek a tudati felügyelet elõl, szintén szemmel tartják. Minden felkelés vagy ellenállási tevékenység terror- vagy bûncselekménynek számít. A szabadság azok elõjoga, akik a gazdasági érdekeket védelmezik. Ennek következtében az uralkodó rendszerrel szembeni ellenállás tiltott és titkos. A korlátok állítóinak törvénye az elnyomás. Az elnyomásban élõ rabszolgák hallgatása a konfliktus létét tagadó politikai-és médiakampány eredménye.



  Fejezet XII

Amit korábban Istenért tettünk, azt most pénzért tesszük; vagyis azért,
ami a hatalom és jó lelkiismeret érzésével ajándékoz meg bennünket.”





    Akár a történelem során elnyomott emberi lényeknek, a modern rabszolgának is szüksége van misztikára és istenre, ami enyhíti szenvedését és a gonosz támadásait. Az új isten viszont akinek lelkét adta, az maga a nemlét: Egy darab papír és egy szám, ami a közmegegyezés szerint mesterséges értékkel bír. Ennek az Istennek a nevében dolgozik, tanul, küzd és adja el magát az ember. Ennek az Istennek a nevében hagyja el azt, ami számára értékes, és válik bármire hajlandóvá. Hisz abban, hogy minél több pénzzel bír, annál szabadabb lesz mindenfajta köteléktõl, mintha a birtoklás és a szabadság együtt járnának. A szabadság aszketizmus, ami önuralomból, tenni vágyásból és tetterõbõl származik. Létezni, és nem birtokolni. Semmilyen körülmények között nem szolgálni és nem engedelmeskedni. Úgy tûnik, a szabadságért olyan szokásokkal kell szakítanunk, amelyekkel senki nem mer szembeszállni.



top
Fejezet XIII





    A jelen kor rabszolgája meg van gyõzõdve róla, hogy a világ mostani rendjének nincs alternatívája. Beletörõdött ebbe az életbe, mivel úgy hiszi, hogy nem létezik másmilyen. Éppen ebben rejlik a jelenlegi uralom ereje: Fenntartani azt az illúziót, hogy ez a világot meghódító rendszer a történelem vége. Meggyõzte a leigázott osztályt, hogy ez az ideológia az emberiség valódi természete, ezáltal gondolkodásának logikai alapfeltétele. A más világokról történõ álmodozást a média és a hatalmat kézben tartók egységesen bûnként ítélik el. Közben a valóságban a bûnözõ éppen az, aki tudatosan vagy öntudatlanul hozzájárul az uralkodó társadalmi struktúra tébolyodottságához. A jelenlegi rendszer a legnagyobb õrültség, amit el lehet képzelni.



  Fejezet XIV

„De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek
nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk.”





    A világ pusztulásának fényében a rendszernek meg kell hódítania a rabszolgák tudatát. Fiatalon az elnyomás lebeszélés alakjában jelenik meg, amit a rabszolgák elõállítására használnak fel. El kell felejteniük szolgai körülményeiket, börtöneiket és nyomorúságos életüket. Az emberek életét nyomon kísérõ képernyõktõl függõ hipnotizált tömegek látványa mindennek ékes bizonyítéka. Egy pénzbõl, dicsõségbõl és kalandokból álló eltorzított álomképpel rejtik el örökös elégedetlenségüket.De álmaik ugyanolyan szánalmasak, mint nyomorúságos életük.

    Képzeteket hoznak létre mindenrõl és mindenkirõl. Ezek a képzetek alkotják a modern társadalom ideológiai üzenetét, egyben szolgálva az egységesítést és a propagandát is. Ahogy az emberiség kivetkõzik a világából és az életébõl, ezek a képzetek megsokszorozódnak. A gyerekek az elsõdleges célpontjai ezeknek a képzeteknek. Butává kell tenni õket, és meg kell õket fosztani bárminemû megfontolt vagy kritikus gondolkozástól. Mindez a szüleik szomorú bûnrészessége mellett történik, akik megadták magukat a modern kommunikációs gépezetnek. Õk maguk vásárolják meg azokat az árucikkeket, amik rabszolgává teszik az utódjaikat. Lemondanak a gyermekeik nevelésében elfoglalt szerepükrõl, és rábízzák õket egy középszerû, lebutító rendszerre.

    Minden korosztályt és társadalmi osztályt ellátnak képzetekkel.A modern rabszolgák összetévesztik ezeket a képzeteket a kultúrával és néha a mûvészettel is. A piac a legalapvetõbb impulzusokra alapozza az árucikkek eladását. Mindezért a mai társadalomban kétszeresen is rabszolgává tett nõk fizetik a legnagyobb árat. A rendszer a fogyasztás puszta tárgyává teszi õket. A lázadás képét is megfosztották bomlasztó potenciáljától. A képzetek elõállítása jelenleg a kommunikáció legegyszerûbb és leghatékonyabb formája. Szerepmodelleket hoz létre, lebutítja a tömegeket, hazudik nekik, és a kielégítetlenség ábrándját kelti bennük. A képzet segítségével a kapzsi ideológiát újra és újra elterjesztik az emberek között.Célja mindig ugyanaz: ELADNI!Legyen akár szó életstílusról, termékekrõl, viselkedésmintákról, árucikkekrõl, bármirõl, a lényeg az, hogy ELADNI!



  Fejezet XV





    Ezek a szerencsétlen rabszolgák szórakoztatják magukat, de a szórakozás csak arra jó, hogy elvonja a figyelmüket a bajaikról, amik gyötrik õket. A rabszolgák mások kezébe adták életüket, hogy azok kedvük szerint rendelkezzenek felettük, és közben úgy tesznek, mintha minderre ráadásul büszkék is lennének. Színlelik az elégedettséget, de ezt senki sem hiszi el, és még zord tükörképük elõtt állva sem ismerik fel önbecsapásukat. Saját idejüket rabolják azzal, hogy idiótákat néznek, akik nevetésre, éneklésre, álmodozásra vagy sírásra késztetik õket.
    A sportmédián keresztül a rabszolgák átélhetik a sikert, a kudarcot, az erõfeszítést és a gyõzelmet, azokat az érzéseket, amiket õk a valóságban többé már nem tapasztalnak. A televíziók elõtt élik életüket, mintha meg lennének bízva ezzel a feladattal. Miközben az ókori Róma császárai „kenyérrel és cirkuszi játékokkal” bírták engedelmességre az embereket, addig manapság a behódolás a szórakoztatáson és az üresség fogyasztásán keresztül valósul meg.



top
  Fejezet XVI

  „Azt hisszük, hogy mi uraljuk a szavakat, valójában azonban a szavak uralnak minket.”





   A tudat fölötti uralom abból ered, hogy a társadalmi és gazdasági uralkodó osztályok a nyelvet rossz célra használták fel. A kommunikációs csatornákat felügyelõ hatalmon lévõ elit a piaci ideológiákat azokon a rögzített, elfogult és kitalált jelentéseken keresztül terjeszti, amiket saját maga adott a szavaknak.
    A szavak felidézésükkor semlegesek, jelentésük pedig nyilvánvaló. Azonban ha a hatalom irányítja õket, akkor nagyon eltérõ képet festenek a valóságról.
    Ez elsõsorban a beletörõdés és a tehetetlenség nyelve. Ez a passzív elfogadás nyelve, ami úgy fogadja el a dolgokat, ahogy vannak, és ahogy maradniuk kell. A szavak az élet fölött uralkodó rendszer inasai, ezért a rendszer nyelvének használata tehetetlenségre ítél minket.
    A nyelv ügyének megoldása az emberiség felszabadulásáért vívott küzdelem középpontjában áll. A nyelv nem az uralkodás egy újabb formája, hanem maga a diktatórikus pénzsóvár rendszer leigázó tervének szíve.

    A radikális változások lehetõségei úgy jönnek létre, hogy az emberek újra megszerzik maguknak a nyelvet, ezáltal pedig az egymás közötti kommunikáció lehetõségét. Ennek értelmében a forradalmi és a költõi gondolatok közös cél felé tartanak. A közös forrongás során számtalan csoport újra és újra felfedezi a beszélt szó erejét. A spontán kreativitás mindannyiunkban benne van, és az egység erejét testesíti meg.
   


  Fejezet XVII

„A szavazás: lemondás.”


 


    Jelenkorunk rabszolgái még mindig azt gondolják, hogy állampolgárok. Azt hiszik, hogy szabadon választanak, hogy õk döntik el, ki igazgassa ügyeiket. Mintha még lenne választásuk. Holott már csak a választás illúziójába ringathatják magukat. Még mindig azt hiszitek, hogy megválaszthatjátok, milyen társadalomban akartok élni? Hogy alapvetõ különbséget jelenthet a választás a szocialista párt vagy a jobboldali néppárt között Franciaországban, a demokrata és a republikánus párt között az Egyesült Államokban, a munkáspártiak vagy a konzervatívok között Nagy-Britanniában? Ellenzék nincs, hiszen az uralkodó politikai pártok egyetértenek a lényegben: A MAI ÁRUTERMELÕ TÁRSADALOM FENNTARTÁSÁBAN. Nem kerülhet hatalomra olyan politikai párt, amely megkérdõjelezné a piac dogmáját. És ezek a pártok rendelkeznek, a média cinkosságára támaszkodva, a láthatóság monopóliumával. A részletekrõl vitáznak miközben együtt gondoskodnak arról, hogy a lényeg változatlan maradjon. Csak arról szól a vetélkedésük, hogy ki foglalja el a posztokat az áruvilág parlamenti demokráciájában. Ezeket a szánalmas viszálykodásokat közvetíti a média egésze, hogy eltakarja az igazi vitakérdést, arról, hogy miféle társadalomban szeretnénk élni. Látszatok és jelentéktelenségek szorítják háttérbe az eszmék igazi konfliktusát.Mindez távolról sem hasonlít egy demokráciára.
    A valódi demokrácia sajátossága mindenekelõtt a polgárok tömeges részvétele a közösség életének igazgatásában. Ez a demokrácia közvetlen és részvételi alapú. A leghitelesebb kifejezõdése a népgyûlés és az állandó párbeszéd a közös élet szervezésérõl. A képviseleti és parlamenti kormányzati forma, amely csak bitorolja a demokrácia nevet, a polgárok jogát a puszta szavazás jogára korlátozza, vagyis semmivé teszi. Hiszen a világosszürke és a sötétszürke közötti választás nem igazi választási lehetõség. A parlamenti helyek túlnyomó többségét a gazdaságon uralkodó osztály foglalja el, akár a jobboldalhoz tartoznak a képviselõk, akár az úgynevezett szociáldemokrata baloldalhoz.
    A HATALMAT NEM MEGHÓDÍTANI KELL ,HANEM MEGSEMMISÍTENI! A hatalom a természeténél fogva zsarnoki, akár király gyakorolja, akár diktátor vagy megválasztott elnök. A parlamenti „demokrácia” csak abban különbözik, hogy a rabszolgáknak megadja azt az illúziót, hogy maguk választják Meg a gazdát akit szolgálniuk kell. A szavazással cinkosaivá válnak a zsarnokságnak, amely elnyomja õket. Nem azért rabszolgák, mert vannak gazdák, hanem azért vannak gazdák, mert a rabszolgák úgy döntöttek, hogy rabszolgák maradnak.




  Fejezet XVIII





   Az uralkodó rendszert az árutermelés ideológiájának mindent átható jelenléte határozza meg. Ez az ideológia tölti ki az egész teret és az élet minden szféráját. Szüntelenül ugyanarra szólít fel bennünket: „Termeljetek, értékesítsetek, fogyasszatok, halmozzatok fel!” Minden emberi viszonyt puszta kereskedelmi viszonnyá korcsosított, és a bolygónkat is egyszerûen csak árunak tekinti. A kötelesség, melyet ez a rendszer ránk ró, a szolgai munkavégzés kötelezettsége. Az egyetlen jog, amelyet elismer, a magántulajdon joga. És az egyetlen isten, amelyet imád, A PÉNZ.
    A láthatóság monopóliuma mindenre kiterjed. Csak az uralkodó ideológiának megfelelõ emberek és megnyilatkozások válnak láthatóvá. A bírálatokat ezzel a világgal szemben megfojtja a média áradata, amely meghatározza, hogy mi helyes és mi helytelen, mi legyen látható és mi láthatatlan.

    A mindenre rátelepedõ ideológia, a pénz imádata, a látszás monopóliuma, az egypárti uralom a többpárti parlamenti rendszer álcája alatt, a látható szembeszegülés hiánya, az elnyomás minden formája, a rendszer törekvése, hogy a maga képére formálja az embert és a világot. Ez a mai totalitarizmus igazi arca, amelyet „liberális demokráciának” neveznek, de most már ideje, hogy a valódi nevén nevezzük: A PÉNZ ÖNKÉNYURALMI RENDSZERE.
   
    Az emberiség, a társadalom, az egész bolygónk ezt az ideológiát szolgálja. A pénz önkényuralma elérte, amit korábban egyetlen totalitarizmus sem tudott elérni: a saját képére egységesítette a világot. Többé nincs hová menekülni.



Fejezet XIX


    Ahogyan az elnyomás az élet minden területére kiterjed, a lázadás társadalmi háborúvá válik. Újraélednek a zavargások és elõrejelzik a forradalom eljövetelét.

    Az árutermelõ társadalom önkényuralmának megsemmisítése nem vélemények kérdése. Ez elengedhetetlenül szükséges, hiszen tudjuk, hogy ez a világ pusztulásra van ítélve. Minthogy a hatalom mindenütt jelen van, mindig és mindenhol harcolni kell ellene.

    A nyelv újrafelfedezése, a hétköznapi élet állandó felforgatása, az engedelmesség megtagadása és az ellenállás döntõ elemei a fennálló rend elleni lázadásnak. Ahhoz azonban, hogy ebbõl a lázadásból forradalom szülessen, közös frontba kell összefogni a személyes ellenállásokat.

    Az összes forradalmi erõ egységének megteremtésére kell törekednünk. Ez csak akkor érhetõ el, ha nem felejtjük el múltbeli kudarcaink okait. Sem a meddõ reformizmus, sem a totalitárius bürokrácia nem felel meg a szükségleteinknek.

    A szervezõdés és a küzdelem új formáit kell megtalálnunk. A munkahelyi önigazgatás és a települési közvetlen demokrácia az alapja az új szervezõdésnek, amelynek formájában is, tartalmában is hierarchiaellenesnek kell lennie.

    A HATALMAT NEM MEGHÓDÍTANI KELL, HANEM MEGSEMMISÍTENI.







Fejezet XX
 
„Oh! Híveim, az élet oly rövid (...)
Királyokat tiprunk le, hogyha élünk.”

Jean-François Brient
Fordítás: FöldKelte